ATA TRIM FreeBSD-ben

2010.01.07. 12:58

Mint azt az SSD-ket részletesen bemutató cikkből tudhatjuk, az írási teljesítmény megtartásához nagyon fontos, hogy a flashekre kerülő adatról tudja a kontroller, hogy érvényesek-e, vagy sem (azaz felszabadíthatók, törölhetők).
Ennek jelzésére születendőben van egy TRIM-ként hivatkozott ATA parancs, amellyel az OS jelezheti, ha felszabadítható blokkok keletkeznek.

A Windows 7-ben már támogatott a technológia, és a Linuxba is kerülnek be ilyen változtatások (pld. ext4, btrfs).

Úgy tűnik, hogy a karácsony a FreeBSD fejlesztőket is pozitívan érintette, mert Alexander Motin az új ATA driverben implementálta a TRIM támogatást (a GEOM BIO_DELETE műveletét feldolgozva). Ez egyelőre csak azt jelenti, hogy az ada(4) driveren keresztül az SSD TRIM és a CompactFlash ERASE támogatott, amit a newfs -E opciójával használhatunk törlésre, és az isaura.avi által elfoglalt hely felszabadítására.

Ahhoz, hogy "menet közben" is működjön, valószínűleg fel kell készíteni a fájlrendszereket is, Alexander (és mások) tapasztalatai alapján azonban lehet, hogy erre még célszerű várni egy kicsit:

I have no idea whether it is normal, but for some reason it takes 200ms to handle any TRIM command on this drive, that was making delete extremely slow.

A bejegyzés trackback címe:

https://suckit.blog.hu/api/trackback/id/tr541630611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása