Börtönbe Kerülő Vállalat

2010.01.09. 23:13

suckit: norikaKenyér és cirkusz kell a népnek, ezt már régóta tudjuk.

Pár hónapja a BKV az, amivel el lehet terelni a figyelmet, amin az egyszerű emberek kiélhetik a naivitásukat, és elhihetik, hogy tényleg van Magyarországon igazságszolgáltatás, amely megbünteti azokat, akik a törvényeket nem tartják be.

A leginkább "legszebb öröm a káröröm" kategóriás hír most a céggel kapcsolatban, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra ellátását (koszt és kvártély) átvállalta a magyar állam, arra hivatkozva, hogy esetleg bizonyítékot semmisítene meg, vagy összebeszélne valamelyik tettestársával.
Az indexen a cikket író fontosnak tartotta megemlíteni, hogy:

Az igazgatónőt egyébként a Gazdagréti lakótelepen lévő lakásából vitték el a rendőrök.

suckit: jailhouserock

Ez sokaknak szemet szúrt, hiszen szerencsétlen nyomorult átlagpolgár havi 2,5 milliós fizetéssel, és 100 milliónyi végkielégítéssel ritkán vágyik a gazdagréti lakótelepre Komlós Juci és Kulka János szomszédságába, a panelbe, inkább valami jobb fekvésűt választ.

Valószínűtlen (szokás szerint), hogy a kisember megtudja, hogy mi is történt, mennyit (és legfőképpen kik) nyúltak le a BKV-ból a szolgáltatás kárára, de a fentiekből sokak fogják úgy érezni, hogy Nórika csak egy báb, a háttérben ennél nagyobb disznóságok is történtek, amiket sosem fogunk megtudni.

Akárhogy is, én jó vastagon bekenném disznózsírral a képem (az illető hölgy ezt elhagyhatja, neki már így is elég vastag a bőr ott), és a bíróságon azzal védekeznék, hogy az a 100 millió csak cafeteria volt, amelyért BKV bérletet kell majd vásárolnia. Az meg még adómentes. Volt. 2009-ben.

Azért persze bízzunk abban, hogy ha Szalainé, és a többi kretén a Gazdagréten nem is voltak szomszédok, a rács mögött még lehetnek. Én már most felajánlok egy éves BKV-bérlet gyűjteményt, amivel majd kártyázhatnak bent.

A bejegyzés trackback címe:

https://suckit.blog.hu/api/trackback/id/tr91660280

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szalainé zsírdisznó és a lélegeztetőgépek 2010.01.10. 23:40:18

Betegeskedem...Akartam egy írni a napjainkat borzoló tehénről, aki annyira, de annyira bicskanyitogatóan művelte amit művelt...de közben megtette SUBBA.Csak röviden: Kiutalt/atott/ magának 86,3 misit végkielégítés címén, majd miután lelépett, visszasze...

Trackback: Szalainé másokat is végkielégített 2010.01.10. 16:20:03

A nyomozók több mint száz aláírt és aláíratlan BKV-s munkaszerződést találtak Szalainé lakásán.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása