suckit: iphonedestroy

Azt mondja a HUP, hogy az Apple szerint az iphone-nal tönkre lehet tenni a GSM tornyokat. Azaz a iphone a terroristák szuperfegyvere, hiszen olcsó (HAHAHA), és segítségével meg lehet bénítani a mezei urbánparasztok sugárkezelésében döntő szerepet játszó kreációkat, a "GSM tornyokat".

Persze ha ezt így kimondanák, lenne nagy pánik, meg fellendülés az appstore-ban, hiszen mindenki hozzá szeretne jutni a csodaszoftverhez, amellyel majd megmutatja a partikon, hogy ki az isten, hiszen mekkora királyság már egy gomb megnyomásával kiiktatni mindenki telefonját a közelben. Tisztára mint a mátrikszban, amikor Neóék EMP-ztek, vagy őket EMP-zték a polipok, vagy mi, csak ez zsírabb, mert nem a nyúl üregében van, hanem a Jósika utca 12/B II/1-ben.

Hátránya persze, hogy az Apple szerint jailbreakelni kell ehhez a telefont, hogy hozzá lehessen férni a baseband processzorához. De onnan már gyerekjáték (mint a jailbreakelés), és meg is nyílik előttünk az út a telkókhoz, akiket ezután kedvünkre szopathatunk.

Elárulom a titkot: nem kell hozzá iphone sem, bár azzal kétségtelenül l33t-ebb.

Bevallom megfogott ez a lehetőség, így gyorsan el is képzeltem a magam szegényes fantáziájával az első -nagy sikerű- appstore alkalmazás, a "Destroy your GSM tower v1.2" honosított változatát akció közben.

Fentebb látható.

Szerző: blackshepherd

2 komment

Címkék: iphone

A bejegyzés trackback címe:

https://suckit.blog.hu/api/trackback/id/tr661278500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ulkesh 2009.07.30. 23:05:58

A képen látható, amint valaki megpróbálja beírni a torony önmegsemmisítő parancssorát, de mire befejezné, az begyújtja rakétáit és kilövi magát az űrbe :D

blackshepherd · http://suckit.blog.hu 2009.07.31. 07:37:23

@Ulkesh: Ez lenne hát a T-Mobile nagy titka? Ha veszély fenyegeti a működést, kilövik a magot az űrbe, és onnan sugároznak tovább?
Beam me up Scotty? :)
süti beállítások módosítása