Lassan vége az életre szóló választási lehetőségnek, január 31-én lejár a határidő, amit szeretett 0,666-os (gyk: 2/3), matolcsyszta kormányunk ultimátumként odatolt a népének. Kismillió kalkulátorral számolhatjuk ki, hogy mennyire megéri, vagy mennyire nem éri meg MNYP-tag maradni. A magasabb jövedelműek, és egyben a pénzügyileg átlagnál felvilágosultabbak -akik halálig bíznak a kapitalizmus egyik múltbéli alaptételében, mely szerint a részvényárfolyamok rövid távon bár hullámozhatnak, hosszú távon feltétlenül emelkedni fognak- pedig már nyilatkoztak maradásukról, vagy az előbbi tételben, esetleg az AB döntésében bízva, vagy csak egyszerűen dacból.

A MNYP-kérdés szinte teljes vertikumát elemezték már mindenféle írások, demográfiával, részvényárfolyamokkal, befizetésekkel, inflációval és reálhozamokkal kalkulálva, viszont senkitől sem láttam még olyat, ami a következő témákkal foglalkozna:

• az egyik, hogy a mostani 4-5%-os kezelési költség helyetti kétszázvalahány forint mennyire fogja majd ösztönözni a bent maradt kevéske(?) vagyon megfelelő kezelését, és mennyire fogja a törvényi háttér támogatni, hogy valóban reálhozam keletkezhessen az elkövetkezendő pár évtizedben
• a másik pedig az, hogy a mostani törvény szerinti 2000-es taglétszám-minimum miatt az utolsó 2000 bent maradt (és még valószínűleg pár) emberrel mi lesz?

Utóbbi pontra vonatkozóan ugyebár az a jelenlegi állás, hogy a megmaradt tizen-huszonezer tag nem túl egyenletesen szét van szóródva a meglévő MNYP-k között. Ezekből pár ki fog hullani, hiszen nem marad 2000 tagjuk, ők nyilatkozat híján visszakerülnek az állami rendszerbe, nyilatkozatukkal pedig választhatnak, hogy melyik megmaradt MNYP-be kerüljenek.

Új tag ugyebár nem lesz, így az évek során a természetes szelekció (emberek halnak, betegségben, utakon, szórakozóhelyek korlátai által, vagy a megmaradtak migrálnak pénztárak között) folyamatosan amortizálja majd a taglétszámot, egyre több pénztár taglétszáma csökken 2000 alá, ezáltal szűnik meg. Olyan ez, mint a Hegylakó, a végén csak egy maradhat.
De a végén annak is 2000 alá csökken a taglétszáma (persze feltételezve a mai helyzet változatlanságát, azaz hogy nem revideálják a MNYP-ket), így nem lesz már hová menni, az utolsó 2000 ember visszakerül az állami rendszerbe.
Az viszont nem világos számomra, hogy ők mit fognak kapni, hiszen 2011 elején már kiírták magukat az állami szolidaritási rendszerből, így 2011 novembere után (amíg elvileg nem kapnak semmit a MNYP számlájukra) már nem gyűjtöttek szolgálati időt.

Lesz tehát 2000+ (akik elfelejtenek majd nyilatkozni a kihulló pénztárak megszűnésekor) emberünk, aki kb. 40 évig gyűjtögette a pénzét a számláján, jól-rosszul kezelve a megmaradt MNYP-k által, egyre inkább szűkülő választási lehetőségekkel (csökkenő pénztárak száma), akik 30?, 40? év múlva ott lesznek <15 év szolgálati idővel, és átsorolásra kerülnek az állami nyugdíjrendszerbe, így a vagyonuk is elveszik, és nyugdíjat sem fognak kapni (vagy csak nagyon-nagyon keveset).

Persze addig sok minden változhat, és -nem olvastam el a törvényt, lehet, hogy abból egyértelműen kiderülne- az is lehet, hogy tévedek, és azoknak is elismeri az állam a nyugdíj-jogosultságát, és szolgálati éveit, akik ilyen formán kerülnek be majd sok-sok év múlva az állami nyugdíjba.

Hősök vajon a maradók, akiket a ködös jövő kisemmiz majd, vagy átlagpolgárok, akik átlagos (feletti, vagy alatt) nyugdíjat kapnak majd?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.